The Last | Első rész - Annyi év után...

Sziasztok!

Meghoztam a folytatást, remélem tetszik majd. Kicsit fura lett, de hát na...szeretem a fura dolgokat :D Így egy kis sokk és dühroham is belefér. Kicsit utánanéztem, úgyhogy nagy hülyeséget nem írtam le, remélem élvezhető. Ennek még jelentősége lesz a történetben, ami amúgy nem lesz hosszú, 20 résznél biztosan nem lesz több, utána jön még egy, majd ha azzal végeztem még egy. Itt a horrorosabb, fantasy-sabb sztorik fognak életre kelni, míg a SS-on inkább az amit ti kértek, vagy ami valósághű, például a Scam, az ezeknél lightosabb azért. Na mindegy.

Köszönöm a komikat, a tetszikeket és üdvözlöm az új feliratkozó(ka)t! :3 Alig él a blog, de már van 9 feliratkozóm! Köszönöm, hogy olvastok és velem vagytok, már lassan két éve!

Ui: Nos, nem tudom ki tagja a csoportomnak, de...tervezek egy kis játékot a blogokkal kapcsolatosan, több nyeremény közül lehet választani, pl OS, rövid történet, teljes design, vagy amit szeretnétek + egy oklevél + blogreklám by me. Ha van blogod, ha érdekel csatlakozz! ;)

Kellemes olvasást!

Lepjetek meg most is pár komival és tetszikkel! :*

Lau

Louis és Eric már a kocsiban ültek, este volt már, késő este.  A lámpák mindenütt égtek, egy lelket sem lehetett látni már az utcákon, mindössze bogarak csapódtak néha-néha neki a szélvédőnek. Az eső még mindig esett, már-már szakadt. Néha megjelent egy-két fénycsóva a sötét égbolton, azzal fenyegetvén az utazókat, hogy hamarosan vihar lesz.

Louis nagyokat sóhajtva és laposakat pislogva vezetett, míg Eric hátul aludt. Egésznap Louis irodájában ült, néha kérdezgetett, megnézett pár hullát is, mikor bácsikáját éppen boncolni hívták, és nagy meglepettségére a fiúcska nem lett rosszul. Csillogó szemekkel kérdezgette a segédeket mi micsoda, milyen szerv mire jó, mit mire kell használni, míg Louis csak boncolt és vizsgált. Ritkán kell besegítenie a boncolásnál, tekintve, hogy ritka az olyan halott, akit boncolni kéne, de most pont olyan hetük van. Louis-nak bővel jut a munkából. Matthew is szívesen nézte mikor a bátyja boncol, sosem lett rosszul, bár ő nyomozó szeretett volna lenni, a vértől nem félt, a hullaszagtól nem volt rosszul. Eric olyan, mint az apja, olyan kis nyugodt, aranyos, csöndes, félős és anyás. Nos, Matt-nek bár nem volt anyja, bátyja viszont igen, így hát mindig Lou-n lógott, aki nem tudta magáról levakarni kisöccsét. Már bánja minden rossz szavát, amit Matty-nek intézett, minden pofont, ami csattant az arcán, minden pici irigységet, ami a gyermekáldással kapcsolatos volt, minden kis rosszindulatot, rossz döntést, amit Matty miatt hozott. Mindent bán, ha kéne világgá kürtölné milyen rossz testvér volt és mennyit bántotta a kistestvérét, ha ez visszahozná őt, de nem fogja. Matthew-t semmi sem hozzá már vissza, hiába szeretné, hiába tenne meg érte bármit.

Louis egy pillanatra elmosolyodott, ahogy bevillant Matt fiatal énje, vagy éppen gyerekes pofikája, amit imádtak az öregek csipkodni. Könnyek gyűltek szemében, mikor eszébe jutott az első alkalom, mikor meglátta a kis törpét a gyerekágyban, mikor először foghatta. De…alig telt el pár hét, az anyjuk elment, az apjuk nem akarta nevelni őket, így az utcán végezték. De…sosem bánta, hogy idegenekkel nőtt fel, bár ők sem szerették, de a testvérével lehetett, akit most mindennél jobban hiányol. Lehet ezért kapta Eric-et? Hogy jóvá tegye azt a sok rosszat, amit Matty-vel tett? Amiért megölette? Amiért kikészítette a kisöccsét, csupán csak irigységből?

- Istenem… - sóhajtott fel a férfi – Holnap vásárolni kell, egy rongyot sem hoztak a gyereknek – morgolódott tovább. – Szörnyű vagy Matt, szörnyű – rázta a fejét, majd bekanyarodott az utcájukba. Az öccsét hibáztatta, mert miért ne? Itt van a gyereke és nem bírta ki az a húsz évet, míg felnő? Feltétlen magához kellett rendelnie a feleségét? Muszáj volt maga mellé hívatni, mikor van egy hét éves kisfiuk, ami neki sosem lehet?

Lassan leparkolt a ház előtt, majd leállította a kocsit, és kulcsot kivéve szállt a kocsiból, majd sétált át a másik oldalra, hogy kivehesse a gyereket. Zsebre vágta a kulcsot, majd a gyerek alá nyúlt, hogy kivehesse. – Azt a mindenit! Neked aztán van súlyod! Bár én sem vagyok már húsz éves…közelebb vagyok az ötvenhez, mint a húszhoz… - nyögdécselt a férfi, közben felvitte a gyereket karjaiban a bejárati ajtóhoz, aminek lenyomta kilincsét, és nagy meglepettségére az nyitva volt. Szemet forgatva nyitotta ki, majd lépett be a fiúval. Két lány ült a TV előtt betakarózva, összebújva, úgy néztek egy filmet, aminek felismerte zenéjét. Titanic…. Mi más?

- Oh Louis! Már vártunk! – szólalt meg az egyik platina szőke csajszi, akinek szemei már pirosak voltak a sírástól. – Hát ez a kölyök?

- Majd mesélek, csak menjél és nyisd ki a szobám ajtaját. Siess, mert leszakad a derekam! – nyöszörgött a férfi, mire a lány felpattant és rohant fel az emeletre, Louis pedig követte. Nehézkesen fellépdelt  a lépcsőfokokon, majd bement a szobájába és óvatosan letette Eric-et az ágyára. Betakargatta, majd nyújtózkodva jött ki a szobából. Fájt a dereka, nem hiába, elmúlt negyven, ráadásul ez a munka is kikészíti terhesen, meg még gerincferdüléses is, tiszta élvezet az élete.

- Na, ki ez a gyerek? – kérdezte izgatottan a lány, aki az ajtó előtt állt. – Felcsináltál valakit?

- Nem lehet gyermekem, hülye gyerek – forgatott szemet az idősebb, majd szépen lassan becsukta az ajtót. – Matty fia

- Az öcsédé? Hát van fia? – kérdezte a lány meglepődve – És miért van itt?

- Emma meghalt, karambolozott

- Úristen Lou! Részvétem, tudom, hogy szeretted – ölelte meg egy pillanatra, majd már el is engedte a férfi derekát és lefele masírozott a lépcsőkön, Louis követte. Szerette Emma-t, mint sógornőjét, ő ott volt mellette mikor kiderült nem lehet gyereke se így, se úgy. Akármit szedhet már késő, gyereke sosem lesz. Ő vigasztalta, azt mondta Eric-et kedvére babusgathatja, de nem neki. Rühellte, taszította, lehet a tudat miatt, hogy az öccsének lehet, neki pedig nem.

- Amúgy nem úgy, volt, hogy holnap jöttök? – kérdezte mikor leért a lépcső aljába.

- De úgy volt, de anyának előbb kellett mennie, így hát előbb is hozott

- Értem. Lara, Lora, ettetek már? – kérdezte a lányokat. A lányok ikrek, Lara és Lora Tomlinson, azaz az édesapja lányai. Tartotta vele a kapcsolatot, vagyis Matthew temetése után a börtönben felvették a kapcsolatot. Kiderült időközben leszokott az alkoholról, ismét nősült és lett két lánya, akik történetesen ikrek lettek, de így is különböznek. Míg Lora sokkal inkább vad és bulizós típus, addig Lara visszafogottabb mindenben, még a sminkben. Lora szereti festetni a haját – így lett platina szőke – míg Lara azt vallja a természetes hajszínnél nincs szebb. Így alakult Louis élete, huszonnégy évesen kapott kistesókat, akikról nem is tud, mindössze hat éve.

- Ahham – válaszolták egyszerre.

- Akkor oké… - sóhajtott fel – Holnap eljöttök velem vásárolni? – kérdezte a kanapé mögé sétálva, majd rákönyökölt a bőrből készült bútorra, pont a két lány feje közé.

- Mit kapunk? – kérdezte Lara.

- Ti semmit, Eric-nek kéne vásárolni, mert az a rohadt ribanc egy göncöt sem hozott neki

- Miss Davis?

- Az…  Deeee, kaphattok valamit, ha

- Ne is folytasd, a válaszunk nem – vágott szavába Lora, de húga csak szemet forgatott.

- Ha?

- Vigyáztok Eric-re, míg én dolgozom. Holnap korán végzek, csak a toxikológiai vizsgálat eredménye kell, és végeztem, holnap szabim lesz – mosolygott a két lányra, de azok egyszerre húzták egy szájukat.

- Azt ígérted beviszel minket egy boncolásra

- Holnap után, tekintve, hogy úgy volt holnap jöttök. Kérlek lányok, csak pár óra, utána shoppingolunk, még a manikűrbe is belemegyek, vagy egy fodrászba, csak vigyázzatok a kölyökre – könyörgött a férfi. Lara és Lora összenézett, majd vállat vontak. Elvégre pár órát kibírnak, Louis is jön hamar. Azt mondta csak a toxikológiai vizsgálat eredményeit várja meg és szabadnapja lesz. Mily nagyszerű, Emma meghal, a lányok jöttek Lou-hoz és még szabadnapja is lesz. Hát nem csodás? Egy kis családi összeröffenés.

- Jó, rendben. Egy-egy manikűr – felelte Lara.

- Felőlem – forgatott szemet Lou.

- Amúgy kié a gyerek? – kérdezte hirtelen Lara, a férfi felsóhajtott. Ebben viszont hasonlítanak, mindkettő annyit beszél, hogy a feje belesajdul. Vagy minden nő ilyen? Folyamatosan beszélnek és beszélnek és beszélnek? Állandóan jár a szájuk?

- Matty-é

- Hogy, hogy itt van?

- Emma meghalt, karambolban. Nekem ítélte a gyámügy, de van egy olyan érzésem, hogy akkor bukkannak fel ismét, mikor már nem kéne – morogta Louis az orra alatt, jól ismeri a két embert, sokszor intézte már ő a gyámüggyel kapcsolatos dolgokat, ha például valakinek megölték anyját/apját. Szeretik összezavarni az embert, most pár hónapig itt lesz Eric, utána felbukkannak és közlök, hogy hoppá van még egy rokon és az nem gyilkos, így nála helyezik el a gyereket.

- Szeretik keverni a szart, főleg az öreg tyúk

- Miss Davis

- Azaz – sóhajtott fel Lara – Titeket is ő juttatott árvaházba?

- Nem, minket apátok juttatott árvaházba, Miss Davis kezeskedett arról, hogy családot kapjunk, mert Matty még pici volt. Kellett mellé valaki

- De már ők is meghaltak? – kérdezte Lara. Szeret ilyenekről beszélgetni, szereti a bátyát faggatni, főleg a múltjáról, akármilyen ciki dolgot fel tud hozni.

- Meg, hál’ Isten. – morogta orra alatt. Utálta a nevelőszüleit, sosem szerették, hiába járatták őket a rendészetire, nem volt  más választásuk, csak arra jelentkezhettek, mert ez a két szülőnek jár, elvégre kék-zöldre verték őket minden kis csínyért, akkor meg főleg elpártoltak tőlük, mikor Louis-t lecsukták. Pár éve haltak meg, még Louis börtönben volt. A vérszerinti szülei…nos…az apja már jó ideje meghalt, agyvérzés miatt, az anyja nevet változtatott és eltűnt, elméletileg még él, de nem szánna ilyen anyát Eric mellé. Rosszat azért nem szeretne a fiúnak, elvégre…Matthew-t tiszteli annyira, hogy megpróbálja felnevelni a fiát.

- Ez most csúnya volt… - nevetett fel Lara.

- Tudom, de így érzek

- Louis? – hallott meg egy ismerős vékony hangot a lépcső felől. Rögtön megperdült, így szembetalálta magát unokaöccsével. A kisfiú szemei vörösek voltak a sírástól, szája duzzadt volt a rágástól, öklével szemét dörzsölgette.

- Igen?

- Anyát akarom! Hol van anya? – sírta hangosan a kisgyerek.

- Nem tudja? – kérdezte suttogva Lara.

- Nem mertem elmondani – suttogta vissza a férfi.  Lara nagyot sóhajtva állt fel, majd odasietett a kisfiúhoz és letérdelt elé. Eric érdeklődve figyelte a mosolygós lányt, aki gyengédes megsimította piros arcocskáját.

- Semmi baj Eric, anya majd jönni fog, most itt leszünk Lou-val, oké? Jó móka lesz, holnap mi vigyázunk rád, míg  Louis dolgozik. De ne sírj kérlek, belázasodsz – mondta kedvesen a lány. A fiúcska szipogott egyet, majd nagy szemeit a lányra szegezte, aki még mindig nyugtatóan mosolygott rá. Olyan nyugtató volt, mintha az anyukáját látta volna.

- Te ki vagy? – kérdezte érdeklődve.

- Louis féltestvére, a másik lány a nővérem, ikrek vagyunk. Én Lara vagyok, ő Lora

- És hány évesek vagytok?

- Tizenhat. Te?

- Hét – felelte szipogva.

- Oh, kész kis legény vagy. Jársz már suliba?

- Nem, év vesztes - vágott közbe Louis. – Júniusi, ott voltam, mikor születtél – folytatta halkan, ugyanis a kisfiú nagy szemeit rávezette. Furcsán érezte magát ettől a nézéstől, feszengett. Sosem néztek rá így. Hibásnak, hunyónak érezte magát, amiért nem mondta el, hogy az édesanyja meghalt és csak hitegeti szegény srácot. De nincs szíve összetörni, Matty-t is annyira megviselte, mikor elmondta, hogy az igazi anyjuk elhagyta őket…

- Tényleg? – kérdezte nagy szemekkel.

- Ahha, éppen nálatok ebédeltem, mikor anyukádnak beindult a szülése. Én vezettem, mert apád teljesen beparázott, vezetni sem tudott – nevetett fel halkan. – Olyan vagy, mint apád. Mondták már?

- Nekem anya azt mondta, olyan vagyok a bácsikám…vagyis, mint te – sóhajtott fel a kisfiú.

- Az lehet, elvégre apáddal testvérek voltunk – mosolygott rá a srácra. Ekkor hirtelen dörgött egy hatalmasat, majd villámlott. A fénycsóva olyan fényt adott arra a pár pillanatra, hogy bevilágította az egész házat és ezalatt a pár pillanat alatt az áram is elment. A TV hirtelen kikapcsolt, a villanyok elaludtak , kint az utca sötétbe burkolózott.  Eric felsikított, majd gyorsan átölelte a közelében lévő első ember nyakát, azaz Lara-ét. Louis morogva vette ki zsebéből telefonját, majd megvilágította az egész nappalit.

- Ne már! Most fog megfagyni Leonardo DiCaprio! Ezt nem lehet elégszer megnézni! – morgolódott a TV előtt hangosan Lora. A Titanic volt az egyik kedvenc filmje, mikor éppen nagylány rengeteget sír rajta és Leonardo az egyik kedvenc színésze.

- Louis, félek! – sírt fel Eric, Lou rávilágított, így látta könnyes szemeit. Matty is félt a vihartól…

- Semmi baj kölyök, hamarosan visszajön az áram – sóhajtott fel a férfi – Vagy nem

- Néha igazán bíztató tudsz lenni – forgatott szemet Lara, bár ezt Lou nem látta a sötétben. Vállat vont, mit viszont Lara nem látott.

Lassacskán visszajött az áram, odakint a lámpák villogni kezdtek, majd a házban is felkapcsolódtak szépen sorjában a lámpák, így Louis zsebre vághatta telefonját. A kisfiú megnyugodva engedte el Lara nyakát, majd a lány felállt, és Louis-hoz sétált. – Ugye megtudod fürdetni?

- Miért, nem tudsz egyedül? – nézett a fiúcskára, aki csak fejet rázott. Mindig az édesanyjával fürdött, szerette, ha az anyukája törölgeti meg, szeretett hozzábújni. – Jó, akkor megfürdetlek

- De meg ne főzd! – emelte fel mutatóujját a lány – Megfürdessem én?

- Figyelj Lara, tudom, nem vagyok apának való, nem is éltem bele magam sosem, hogy én valaha is apa lehessek. De ugyanolyan szerveink vannak, ráadásul boncmester vagyok, csak megtudok fürdetni egy kisfiút. Ha nem max kislány lesz

- Nagyon vicces vagy – grimaszolt a lány – És miben alszik?

- Ráadom az egyik pólóm, úgyis velem alszik, meg ha akarja rajta maradhat a mai alsója. Holnap úgyis veszünk – vont vállat a férfi, majd tekintete a kisfiúra terelődött, aki csak megszeppenve nézte illetve hallgatta bácsikáját. – Gyere Matt – intett a gyereknek.

- Eric vagyok

- Akkor Eric – sóhajtott fel a férfi, majd kezét nyújtotta a kisfiúnak, aki kicsit félve fogta meg a férfi nagyobb tenyerét. Azt hitte egy boncmesternek érdes és száraz a keze, de neki olyan puha volt…olyan meleg. Olyan jó volt fogni. Eric kicsit hozzábújt a férfihoz, akinek egy pillanatra átsuhant egy mosolyféleség arcán. Szeretett volna gyereket, de sosem lehet neki, örökbe fogadni pedig senkivel sem tudott volna, így megöregedett a tudattal, hogy sosem lehet apa.

Felvezette a kisfiút a lépcsőn, majd bevitte a fürdőszobába és felkapcsolta a villanyt. Becsukta maga mögött az ajtót, majd leültette a gyereket a WC tetejére. A kisfiú kicsit szorongva nézett az előtte guggoló férfire, aki csak nagyot nyögve tudott leguggolni elé. – Jól van kölyök, tudom, nem én vagyok a világ legjobb nagybácsija, a világ legjobb apja meg pláne. Azt is tudom, hogy nem bízol meg bennem és félsz tőlem, ez természetes elvégre most látsz először, legalábbis amire emlékszel. De…meg foglak fürdetni, de ha neked az nyugtatóbb velem is fürödhetsz a kádban. – mosolygott rá a gyerekre.

- Nem akarok fürdeni – nyöszörögte Eric. Louis felsóhajtott.

- Nem eszlek meg, amúgy meg már láttalak meztelen, ne szégyelld magad

- De én nem akarlak látni meztelen – könnyesedtek be a fiúcska szemei, bácsikája felnevetett. Szóval azt hitte muszáj együtt fürdeniük és majd meztelenül lejt neki rúdtáncot?

- Ki mondta, hogy kell? Nem kell velem fürödni, csak felajánlottam. Pancsolhatsz egyedül is. A kádban szeretnél, jól sejtem?

- Igen…

- Akkor engedek vizet. Játékom az nincs, szóvaaaal, nem igazán tudsz játszani – állt fel nyökögve a férfi, majd a kádhoz sétált és megengedte a vizet. Kezével ellenőrizte a hőmérsékletet, majd hagyta hadd folyjon, a kisgyerekek sok vízben szeretnek fürdeni, szóval folyhat nyugodtan. – Vetkőzz

- Nem – nyöszörgött ismét a kisgyerek.

- Eric, velem fogsz élni, szokj hozzá, hogy látni foglak meztelen. Engem is láttak már páran, mégsem nyekeregtem. Szóval légy szíves vedd le a ruháid, vagy ruhástul doblak a vízbe – mondta kicsit erélyesebben mire a gyerek megugrott a WC tetején, és megszeppenve kezdte el levenni a pólóját, de nem bírta lehúzni a fejéről, így bácsikája lépett oda hozzá, de elhúzta kezét.

- Ne érj hozzám! – sírt fel hangosan a gyerek, majd elengedte a pólóját így az visszaesett mellkasára. – Hol van anyu? Mit csináltál vele? Anyát akarom! – a férfi megszeppent az ordibálástól, csak nagy szemekkel nézett a gyerekre. Szóval azt hiszi őt tüntette el az anyját? Mi okból tenné?

- Eric…én szeretem anyádat, nem csináltam vele semmit – rázta a fejét.

- A-akkor most te vagy az apám?

- Nem, te butus. Az én öcsém a te apád, én a sógora vagyok anyádnak, úgy szerettük egymást, mint két testvér. Olyan, mintha a húgom volna – hol jelen időben, hol múlt időben beszélt, nem tudta hogyan mondja el, egyáltalán elmondja-e. Mi lesz, ha elmondja? Megharagszik, elkeseredik, meglepődik? Mit tegyen?

- Ja… Bocsi – szipogott egyet Eric, Louis felsóhajtott.

- Semmi baj, megértelek. Nem tudod mi folyik körülötted, hála Isten. Jobb, ha nem is tudod

- Akkor most anya tényleg meghalt? – kérdezte hirtelen a kisfiú. Louis-ban megakadt a levegő, fuldoklott. Egy pillanatra meg is szédült. Honnan tudja?

- Ezt honnan veszed?

- Hallottam, hogy a néni Amanda-val beszélget, aki sírva ült le mellém és ölelt át… Anyáról beszéltek? Anya tényleg meghalt? – a férfi csodálkozva nézte a kisfiút. Nem tudja mit jelent… Nincs vele tisztában… Édes jó Istenem, hogy mondja el?

- Igen – sóhajtott fel Louis.

- És az mit jelent?

- Tudod mi történt apáddal? – guggolt le elé a férfi, ismét csak nyöszörögve. Muszáj elmondania, különben sosem tudja meg, mit jelent. Már Augusztus van, az iskolában már mindenki tudná.

- Ő is meghalt…

- És ez mivel járt?

- Hát…n-nem jött vissza – mondta könnyeivel küszködve a kisfiú – Anyu sem fog?

- Nem – rázta fejét Louis – Nem fog, de…itt leszek én. Jó? Bepótoljuk az éveket, rendben?

- Anya… - sírt fel a gyerek, majd folyamatosan ezt hajtotta ,,Anya, anya”, Louis a mellkasához szorította a gyereket, most tudja mi jön. Egy sokk, lehet egy pánikroham, majd az üveges tekintet és teljes idegállapot. Sokkot fog kapni. Nem először szorít valakit a mellkasához. – Anya! ANYA! – ordítozott folyamatosan Eric, közben bácsikája mellkasát verte, harapta, karmolta, rúgta ahol érte. De Louis tűrt…tűrnie kellett.

- Ssssh! Eric, semmi baj, itt vagyok. Nyugodj meg! – szorította erősen mellkasához a toporzékoló fiút, közben próbálta simogatni hátát, hátha megnyugszik, de egyre erősebben rugdosott és egyre hangosabban sikítozott. – Eric, nyugodj meg! Kórházban kötsz ki!

- Anya! – sírt tovább a fiú. Ekkor a két lány rontott be a fürdőbe, már mindkettőn pizsama volt. Meglepődve nézték bátyjukat és a kisfiút, aki teljes erejéből verte a férfit, közben ordítozott.

- Úristen! Lora, hívj mentőt!

- Ne, mentőt ne! Valakit…valakit a mobilomból! Vedd ki Lara! – szólt Louis a két lánynak. Jól tudta, ha mentőt hív nagyobb bajba kerül, mintha bevinné. Ismét csak a gyámüggyel akadna össze a bajsza, ők minden kis hibát néznek.

A lány odarohant hozzá, majd farzsebéből kikapta a telefont és találomra kiválasztott egy nevet, majd tárcsázta.

- Halo? – szólt bele egy kicsit morcos, fáradt hang. Louis felismerte… Még él a száma? Ez egy nagyon régi szám, hogy lehet ez? Lara kihangosítva hagyta a telefont, majd Louis mellé térdelt. – Úristen! Mi az ordibálás? Ki vagy?

- Harry, Louis vagyok! Gyere értem, kérlek! Eric rosszul van! – kiáltott a telefonba, közben próbálta nyugtatgatni a fiút, aki még mindig hangosan sírt. Nem neki kellett volna elmondania, hanem egy orvosnak. Ezt nagyon elcseszte. Miatta kap sokkot egy kisgyerek.

- Azonnal! Öltöztesd fel, szakad az eső! – majd már ki is nyomta a telefont.

- Eric, Eric, hey, nyugodj meg! Semmi baj, itt vagyok. Mindjárt jön Harry elviszünk egy orvoshoz és jobb lesz – nyugtatgatta a remegő kisgyereket, aki már nem rugdosott és nem is ordibált. Hamarosan jön az üveges tekintet, a se nem hall, se nem lát állapot. Szörnyű látni, hogy valaki sokkot kap.

- Te is orvos vagy, miért nem adsz neki valamit? – kérdezte bepánikolva Lora, szinte sikítozott.

- Mit csináljak, boncoljam fel? Boncmester vagyok, nem pszichológus! Nincs itthon nyugtatóm sem – szólt vissza rögtön – Menj ki az ajtóhoz, Harry bármikor jöhet. Te Lara hozz egy plédet a szobámból – utasítgatta a lányokat. A kisfiú remegve ölelte át a férfi nyakát, aki óvatosan felállt, majd ölébe vette. Ekkor rohant vissza egy pléddel Lara is, majd óvatosan a fiú köré tekerte, aki úgy szorította bácsikáját, hogy félő volt megfojtja. Lassan elindult a gyerekkel, ki a fürdőből, majd le a lépcsőn. Lara gondoskodott róla, hogy minden villany le legyen kapcsolva és minden ajtó be legyen zárva. Egészen a bejárati ajtóig ment a fiúval, ahol Lora toporgott idegesen.

- Jézusom, de remeg – suttogta Louis háta mögött Lara.

- Ha nem jutunk be hamarosan leesik a vérnyomása, ennél is jobban

- Itt van már – sóhajtott fel Lora, mikor egy hatalmas fekete kocsi parkolt le a ház előtt. Louis Eric fejére húzta a plédet, majd kirohant a kocsihoz, amiből már akkor kiszállt a sofőr és az ajtót nyitotta. A férfi bepattant a hátsó ülésre, kezében a gyerekkel, nem sokára a két lány is követte. Az egyik hátra szállt be, a másik  Louis mellé. Behuppant a sofőr is, majd hátrafordult.

- Miért engem hívtál? – kérdezte hatalmas zöld szemeit Lou-ra vezetve.

- Nem lehetne később? Eric sokkot kapott

- Mit csináltál? – kérdezte gúnyosan Harry, majd előre fordult és beindította a kocsit, hogy kikanyarodhasson a ház elől.

Louis morgott egyet. Miért kell mindent ráfogni? Mikor együtt voltak akkor is ő volt mindené a hibás. Minden kicsike dologért. Lehet ezért nem is működött a kapcsolatuk.

- Kérdezte az anyját én pedig elmondtam. De ő hozta fel. Amúgy mindegy, nem kellett volna elmondanom, én vagyok a hibás ezért. – próbálta nyugodtan és érthetően mondani, de egyre jobban félt mi lesz szegény gyerekkel. Még csak hét éves, kit tudja meddig tartják bent, milyen gyógyszereket kap, milyen következményekkel jár ez? Mi lesz, ha az orvos jelzi a gyámügynél, hogy Louis miatt lett rosszul? Nem is mert tovább gondolkodni ezen, csak szorosan ölelte az ölében remegő gyereket, aki még mindig úgy szorította nyakát, mint a világ legértékesebb kincsét.

A lányok is idegesen ültek a kocsiban, Harry pedig a száját rágta. Nem értette miért pont őt hívta? Honnan tudta a számát? Megvan a régi telefonszáma? De félt is, nem csak meglepődött. Eric kisgyerek még, nem így kellett volna reagálnia, valami van a háttérben, amit Louis biztosan sejt, elvégre mégis csak orvos, vagyis boncmester. Sajnos – vagy nem sajnos – az ilyen rohamokkal ő is tisztában van, ahogy Harry is. Furcsállta, hogy egy hét éves kisfiú sokkot kapott, ráadásul dührohama volt, vagy ahhoz hasonló, elvégre hangosan ordítozott.

- Lara, ugye elzártad a csapot? – kérdezte hirtelen Louis. Ő nem zárta el, így ha Lara nem zárta el, akkor a kádban már áll a víz, de lehet az egész fürdőben.

- El, bezártam az ajtót is – sóhajtott fel a lány. Ő is félt, nem nézte volna ezt ki a fiúból, olyan kis aranyos, szerény, félénk…nem gondolta volna, hogy így reagál majd, de minden ember más. Még egy felnőttnél sem lehet tudni, hogyan reagál. Louis is hasonlóan reagált, mikor bilincsbe verték, és közölték gyilkosság vádjával viszik be, mert megölte az öccsét.

A kórház szerencsére nem volt messze, így hamar letudott parkolni Harry, Louis pedig már pattant is ki a hátsó ülésről, Lara-val együtt, aki sietett a férfi után fel a lépcsőn. Harry és Lora csak később mentek. Louis gyorsan a pulthoz rohant, ahogy két nő üldögélt. Mikor az egyik felemelte a fejét szája tátva maradt, ijedten kelt fel, majd hajolt közelebb a férfihoz.

- Dr. Olivert, kérem! Sokkot kapott – mondta elhaló hangon a férfi.

- Azonnal! – rebegte a nő ijedten, majd már tárcsázta is a fiatal orvost, aki csak pár évvel fiatalabb Louis-nál, és pszichológus. Jól ismerik egymást, sokszor jön az FBI-hoz, mint pszichológus, ha valakinek ilyen rohama van ő kezeli.

Alig pár pillanat múlva egy szőke hajú, kék szemű férfi rohant, fehér orvosi ruhája úgy lobogott, mint valami palást. Ijedtnek tűnt, sőt az is volt. Ijedten rohant oda Louis-hoz és Lara-hoz, akik szájukat rágták az idegben.

- Louis, mit csináltál? – kezdte rögtön a férfi. Jól tudja, hogy nem ért a gyerekekhez, rengeteget beszélgettek már erről, bár tudja – vagy inkább reméli – ezt nem direkt csinálta.

- Én…én….én csak…kérdezett az anyjáról, én pedig elmondtam. Így reagált! Csinálj vele valamit Tom! Esik a vérnyomása, a kezemben fog meghalni! – mondta bepánikolva Lou, a férfi felsóhajtott, majd megfogta a férfi vállát és arrébb vezette.

- Kövess! – szólt erélyesen Tom, Louis pedig tette amit kért, egészen a folyosó végéig követte egy szobáig, amibe be is vezette őt az orvos. – Tedd le az ágyra, hívom a nővéreket! – utasította, majd már ki is viharzott a szobából. Louis óvatosan fektette le a fiút a kórházi ágyra, de az nem akarta elengedni nyakát, hiába húzta kezeit.

- Eric…Eric….picur engedd el a nyakam, hadd segítsünk – suttogta a remegő fiú  fülébe. Eric lassan lefejtette ujjait a férfi nyakáról és karjaival is elengedte, majd megmarkolta bácsikája csuklóját. – Ragaszkodó kis lény vagy, nem mondom – rázta fejét Lou. Ekkor belépett az orvos is, három nővérrel. – Picur, engedd el a kezem. Ki kell mennem, de majd jövök, oké? – mondta mosolyogva unokaöccsének, hátha ezzel megnyugtatja a fiút. Elengedte csuklóját is, így Louis szépen lassan kisurranhatott a kórteremből. Becsukta az ajtót, akkor már a két lány és Harry a szobával szemben lévő székeken ültek, persze idegesen. Lábukkal dobogtak, összekulcsolt kezeiket szorongatták és szájukat rágták.

- Most mi lesz vele? – kérdezte könnyeivel küszködve Lora.

- Kap egy kis nyugtatót, amitől elalszik. Vesznek tőle vért, megnézik a vérnyomását, vércukrát. Ma este biztosan bent is marad, nehogy ismét rohama legyen – sóhajtott fel. Rájött bizony…

- Rohama? Azt mondtad sokkot kapott! -  pattant fel a székből Harry, majd a férfi fölé tornyosult, ugyanis jóval magasabb volt nála. Louis felnézett rá, fejet rázott.

- Harry, ez dühroham volt, ami átment sokkba. Ez nem egy sima sokk, Eric pici kora óta pszichésen beteg

- És ezt ideáig nem tudtad?

- Nem

- Miért engem hívtál? – kérdezte Harry nagyot sóhajtva, majd visszahuppant a két lány mellé.

- Lara hívott, mondtam, hogy hívjon valakit a mobilomból. Téged talált meg

- És a régi számom volt meg, gondolom… - sóhajtott fel ismét. – Hazavigyem a lányokat?

- Nem megyünk! – szólalt meg Lora – Itt maradunk

- Majd holnap jöttök rá vigyázni, muszáj bemennem reggel. Majd Harry behoz. Amúgy köszönöm – mosolygott rá a göndörre – Annyi év után is képes vagy ugrani

- Én nem haraggal váltam el, Lou – szólalt meg Harry, majd felállt, hogy ismét a férfi szemeibe nézhessen. – Csak apám féltett

- Miért, te nem féltél? Rettegtél tőlem – suttogta egyenesen szemébe nézve. Harry feladta, ellépett a férfitól, majd intett a két lánynak. Igaza volt, rettegett. Elhitte, hogy gyilkolt, de ki ne ijedne meg? Főleg egy szülő… Féltették Harry-t, így a börtönbe sem engedték be, hogy meglátogassa akkor már exét. Szerette Lou-t, ahhoz kétség sem fér, de…megijedt. Félt tőle, a félelem nagyobb volt, mint a szerelem. Fiatal volt még és naiv. Túl naiv, ezért veszítette el a világ legértékesebb emberét….

Revenge | Első rész - Megdughatnál...(+18)

Sziasztok!

 Meghoztam a Revenge első részét, ami +18!!!, remélem nem lett túl béna, ritkán írok +18-at, főleg egy történet elején, de ez kellett bele, ugyanis ez meg fog sok mindent határozni. Lesz egy kis ,,kötelék" Harry és Louis között, illetve lesz mivel vesztegetni a másikat! ;) Ennyit elárulok.

Nos, nem tudom mikor hozom a többi részt, mert most gyorsan elkészültem, de csak azért mert siettem, ugyanis ma itt alszik majd uncsitesóm, holnap csajos nap, egész nap körmösnél üldögélünk majd, este lesz mire hazaérünk, úgyhogy holnap nem tudok írni.

Remélem tetszik majd ez a kis szex, és lesz pár feliratkozóm még! ;) A kommentek nagyon jól estek, köszönöm szépen! 

A NC blogja ugyanaz marad, sajnos nem tudom megcsinálni a design-t. :(

Kellemes olvasást!

Lau

Harry

Főnököm irodájában ültem és hallgattam, amint éppen telefonál. Az öreg, duci és bajszos férfi idegesen járkált le-föl, közben pedig mézes-mázos hangon beszél és nyugtatgatja a vonal másik végén lévő embert. Nagy valószínűséggel a feleségét, ugyanis, ha jól tudom ma van a házassági évfordulójuk, viszont a főnököm ma megy a szeretőjéhez is, akinek a születésnapja van ma. Annyira nem öreg azért, mindössze ötven elmúlt és csak két szeretője van, plusz a felesége. Ha most ilyen ideges, milyen ideges lesz mikor közlöm mit találtam ki?

Idegesen nyomta ki a telefont, majd nagyot sóhajtva huppant le velem szembe. Végigsimított bajszán, majd hátradőlt és könyökével megtámaszkodott a karfán, ami két oldalról szorította be a székbe.

- Hallgatom, Styles. Mit szeretne? – kérdezte immár nyugodtabban.

- Tudom, őrültnek tart, de…megkértem valakit segítsen megtalálni a lányom gyilkosát – jelentettem ki kicsit félve, mire felcsillant a szeme.

- Nos? Ki az?

- Louis Tomlinson

- HOGY KI? Maga komolyan összedolgozna egy gyilkossal?! – ordított rám, felsóhajtottam. Gondoltam, hogy így reagál majd.

- Kapna nyomkövetőt, nálam lakna, a szavát adta. Megbízom benne. – mondtam nyugodtan, de ez nem segített a helyzeten, főnököm ugyanolyan paradicsom vörös fejjel méregetett, bajszát pödörgette, másik kezével az asztalon dobolt.

- Maga tényleg nem normális, Styles.

- Kérem, uram! Jól tudja, két éve mást sem csinálok, csak a lányom gyilkosát hajkurászom! Ki találhatna meg egy gyilkost, ha nem egy másik gyilkos? Kérem! – könyörögtem az asztalra hajolva, ujjaimat összefűzve. Főnököm sóhajtott egyet, majd ellazult, megnyugodott.

- Rendben. De maga felel érte és napközben szeretném, ha a közelben lenne. Két hónapot kap, ha nincs meg, Louis megy vissza. Ha viszont megtalálja szabadlábra helyezem – csapott az asztalra. – Mehet érte, a többit lerendezem

- Istenem, köszönöm! – örvendeztem főnökömnek, de az csak leintett. Mosolyogva pattantam fel, majd kisiettem a szobából, na meg az épületből. Úgy rohantam, mintha valaki szülne és hozzá sietnék. Sajnos nekem ez az élmény sem adatott meg, hogy valakim terhes legyen. A nővérem meddős, én férfi vagyok. Mindkettőnknek csak az örökbe fogadás maradt, csak sajnos tőlem elvették a kislányomat, de Louis segíteni fog nekem.

Ismét a börtön épületében találtam magam, Louis cellájában. Én a kinyitott rács mellett álltam, Louis nekem háttal pakolt egy hátizsákba. Végre normális ruha volt rajta, amiben bár elveszett sokkal emberibb kinézete volt. Egy melegítő nadrág és ahhoz passzoló melegítő felső volt rajta. Mikor végzett vállára kapta a táskát, majd mosolyogva, fenék rázva jött ki a cellából és lépett mellém.

- Élvezet lesz veled az élet – sóhajtott fel.

- Oh, igen. De először a nyomkövető – mosolyogtam le rá, szemet forgatott.

- Hát persze – ment el mellettem. Követtem, egészen a recepcióig, ahol egy társam várt minket, egy nyomkövetővel a kezében. Mikor meglátta Fred-et, a társamat felnyüszített. – Komolyan a lábamon lesz? – kérdezte mikor mögé értem.

- Igen. De állítható, majd úgy tesszük, hogy ne szorítson

- Utállak – morgott egyet, majd Fred-hez sétált, aki előtt volt egy szék, arra Louis feltette a jobb lábát, Fred pedig lehajolt és felhúzta a nadrágot. Ráhelyezte a nyomkövetőt, majd elkezdte állítgatni a méretet.

- Így jó? – kérdezte felpillantva Louis-ra.

- Tökéletes – morgott rá, mire a pasi elnevette magát. – Mi ebben a vicces?

- Semmi – mentegetőzött Fred, majd lehúzta Louis nadrágját – Frissen gyantáztál?

- Rohadjatok meg! – kapta le a lábát a székről.

- Komolyan legyantáztad? – kérdeztem már én is fuldokolva a nevetéstől, mire megfordult.

- Igen, na és? Szeretem, ha sima a lábam

- Képzelem. Na gyere – fogtam meg vállát, majd kifele húztam az épületből. Nem viszem még haza, először az FBI-hoz kell vinnem, alá kell írnom pár papírt, Louis-nak úgyszintén, miszerint én felügyelem és köteles rám hallgatni, mindössze két hónap kimenője és egyéb ilyen izgalmas dolgok, tele jogi szabályokkal, bekezdésekkel és megannyi csudijó dologgal. Mire végigolvassuk csak a papírt elmegy a nap, mire aláírjuk eltelik a hét.

Louis kicsit sántítva sétált mellettem, egyáltalán nem zavarta, hogy fogom a vállát, sőt, inkább hozzám bújt, mintha szeretnék tőle valamit. Egészen a kocsiig így sétáltunk, szinte egymásba bújva, majd kinyitottam neki az ajtót, ő pedig beült, majd kényelmesen elhelyezkedett, én addig átsétáltam a másik oldalra, és beszálltam a volán mögé.

- Van cigid? – kérdezte rám pillantva.

- Kesztyűtartó – sóhajtottam fel. Ritkán gyújtok rá,  általában este, mikor már nagyon fáradt és ideges vagyok.

- Kösz – nyitotta ki a dobozra emlékeztető kesztyűtartót, majd kivette a cigarettám, és a dobozból kiemelt egyet, amit szájába tett. Meggyújtotta, majd lehúzta az ablakot. Érzékien szívott bele, majd fújta ki, látszólag hiányzott neki. – Szívj velem – nyújtotta a dobozt, én pedig szememet forgatva vettem ki egy szálat, majd arcához hajoltam, hogy cigimet az ő égő szálához érinthessem. Addig szívtam a saját szálamat míg az meg nem gyulladt Louis-étól, aki ezt mosolyogva figyelte. – No lám, a nagy Styles is buzi – kuncogott cigijébe beleszívva. – Ezért fogadtad örökbe Rachelt? Nem volt aki szüljön?

- Fogd be – morogtam egyet. – Ehhez semmi közöd

- Dehogy nincs drága, együtt fogunk élni, ráadásul én nyomozok majd a lányod gyilkosa után is – mondta gúnyosan – És tudod, nekem ezt nem muszáj. Én jól elvoltam a börtönben is

- Manipulálni akarsz?

- Ez közel sem manipulálás, édesem. Ezek kész tények, de az való igaz, szeretek az emberek érzelmeivel játszani – mosolygott rám, majd lepöccintette cigije végéről az elégett dohányt. – Töltött cigi?

- Sokszor unatkozom este – volt mérges válaszom, majd végre valahára elindítottam a kocsit és az útra kanyarodtam.

- Tudod, ha már buzi vagy, igazán megdughatnál. A börtönben erre nem igazán volt lehetőségem, éhezem egy jó szexre. Vagy te is bepókhálósodtál? – kérdezte szinte dorombolva. Szemet forgattam. Erről fog szólni az együttélésünk? Szex, szex és szex? Már bocsánat, de nem azért szedtem ki ebből a hátborzongató épületből, hogy lefeküdjek vele. Nem mintha csúnya volna, vagy rossz volna az ágyban, biztosra veszem, hogy jól teljesít.

- Nem vagyok buzi – morogtam orrom alatt.

- Hát akkor mi vagy? Hercegnő? – kérdezte gúnyolódva, majd felnevetett.

- Meleg vagyok, nem buzi

- Szivi, az egy és ugyanaz. Szóval, megdugsz vagy sem? – tért a lényegre.

- Meg, de úgy, hogy elájulsz

- Alig várom – sóhajtott fel, majd kidobta a cigi csikket. Átnyúlt az enyémért is, beleszívott egy utolsót, majd azt is kidobta az ablakon és felhúzta az ablakot, hogy ne érjen minket a huzat. Furcsa férfi, bár mindig is ilyen volt. Amióta legalábbis ismerem, vagyis olyan tíz éve. Most ha jól tudom huszonnyolc éves, vagyis tizennyolc volt, mikor először hívták miatta az FBI-t. Én pedig harminchat, vagyis akkor volt Rachel tíz éves…mindig Rachel… Mindig, sosem szabadulok már az emlékétől.

Könnyeim marták a szemeim, a gyomrom kavargott, ujjaimmal erősen szorítottam a kormányt. Nem láttam a könnyeimtől, hirtelen meg is szédültem.

- Harry! – sikított fel Louis, majd a kormányért kapott. – Harry baszki, szedd össze magad! – sikított fülembe. Felocsúdtam. Épp, hogy nem sodródtunk le az útról, ha Louis nem kap a kormányért, már…vagy meghalunk, vagy csak lesodródunk. – Mi bajod van? – kérdezte aggódva, miközben elhajolt a kormánytól. – Pánikroham?

- Nem…vagyis nem tudom. Néha rám jön – vontam vállat.

- Keress fel egy pszichológust mielőtt megölsz mindkettőnket. – sóhajtott fel. – Örülhetsz, hogy nem hugyoztam össze magam, most moshatnád a kocsit

- Az hagyján… Lehet még véres is lett volna – ráztam fejet mosolyogva, szemet forgatott. Ha ő el tudja viccelni, én is. Számomra ez semmi, vagy háromszor lőttek mellkason úgy, hogy azt mondták három nap és kampec, az nagyobb trauma volt, főleg úgy, hogy még Rachel is picike volt. Féltem egyedül marad majd, elvégre a nővéremnek is férje volt, nem volt olyan biztos, hogy felnevelnék.

- Szerintem tereljük vissza a témát a szexre, az számomra fontosabb

- Miért akarsz annyira lefeküdni velem?

- Mert áll a farkam reggel óta? – kérdezte felhúzva vállait. – Kurva szexi vagy

- Azt elhiszem, de én nem egyéjszakás kalandokra vágyom

- Tőlem járhatunk is, csak dugj meg – vont vállat, de végig szemembe nézett, én meg természetesen vissza. Szépen lassan lecsúsztatta jobb kezét hasán, ágyékán, egészen farkáig, majd erősen rámarkolt saját büszkeségére, közben elnyílt ajkakkal nyögött egyenesen nekem szánva a nyögést. Nagyot nyelve nyaltam meg számát. Ez tényleg komolyan beszél, azt hittem, csak viccel, de ezek szerint tényleg le akar velem feküdni. Visszafordítottam fejem, majd ismét az utat figyeltem.

- Bírd ki estig. Este ájulásig kúrlak

- Ez az – sóhajtott fel. – Amúgy együtt alszunk?

- Nyilván, ha megduglak – forgattam szemet.

- De amúgy, mikor nem dugsz éppen

- Igen, mivel nincs egy szabad szoba sem, a lányomét pedig nem kapod meg

- Nem is kértem volna – sóhajtott fel – Számodra szenthely lehet – folytatta, majd elkezdte kicsatolni az övét.

- Te mit csinálsz? – kaptam rá tekintetem.

- Kiverem

- Az én kocsimban ugyan nem! – csaptam rá erősen kezére, mire csak felszisszent, majd visszacsatolta övét és karba fonta kezeit.

- Tudod, nagyon utálatos vagy

- Én sem verem ki a kocsiban, nehogy azt hidd

- Besült ember lehetsz – sóhajtott fel ismét. Végre bekanyarodhattam az FBI utcájába, így megnyugodtam, hogy végre nem kell hallgatnom a hülye, szarkasztikus, vagy éppen élvezettel teli beszédeit, nyögéseit, kéréseit és minden egyebet, ami ma elhagyta a száját. Sokkal komolyabbnak gondoltam, de ő csak egy szex-mániás gyerek, aki két éve nem szexelt, csak a jobb keze volt neki.

 Leparkoltam az FBI előtt, majd kiszálltam, velem együtt Louis is, és rögtön nézelődésbe kezdett, én pedig ismét megragadtam a vállát és befele kezdtem rángatni, egészen a főnököm irodájáig. Mindenki meglepve figyelte a civil ruhás Louis-t, aki mosolyogva nézett vissza mindenkire. Élvezte, hogy így rám támaszkodhat. Mármint tudja, hogyha én itt vagyok a közelében, akkor a kutya sem szól hozzá, így megnyugodott, hogy senki sem fogja bántani.

 Kopogtam kettőt az ajtón, ami elválasztott minket a főnököm irodájától, majd benyitottam. Az asztalánál ült, és papírokat írogatott alá, amiket majd nekünk is alá kell.

- Helló Oliver! – köszönt mosolyogva Louis – Rég láttalak!

- Ülj le a seggedre – szólt rá erélyesen a főnököm, mire az helyet is foglalt az egyik széken, én pedig mellé ültem. – Itt vannak a papírok, előbb Harry írja alá, utána te. Ha lehet, ne lopj el semmit! – figyelmeztette Louis-t, mire az bólintott. Én elvettem a papírokat, - olyan öt darab lehetett – majd sorban elkezdtem odafirkantani a nevem mindre, és adtam tovább Louis-nak, akinek szintén toll volt a kezében és ő is aláírogatta a papírokat. Mikor végzett nagyot sóhajtva letette a tollat.

- Most már mehetünk? – kérdezte Oliver-re nézve.

- Igen. Nyomkövetőt megkaptad? – kérdezte Louis-ra nézve.

- Meg

- Akkor mehetnek. Holnap találkozunk Styles, te pedig itt leszel a közelben! – emelte fel mutatóujját, de Louis-nak a szeme sem rebbent. Ugyanolyan unalommal és szánalommal nézett főnökömre.

- Hogy van Rebeca? – kérdezte Olivert. Ő a felesége. – Na is Martha? És Henriett? – ők a két szeretője. – Hány éves is lett ma Martha? Huszonkettő? És Henriett hány éves? Harminc? Rebeca pedig negyven, jól tudom? Próbáltátok már négyesben? – érkeztek tőle folyamatosan a kérdések. Főnököm már vörös volt a dühtől, a szeme alatti kis ideg rángatózott, szája megremegett.

- Takarodj KIFELÉ – üvöltött rá Louis-ra, ő pedig diadalittasan állt fel, majd sétált ki kíséretemben az irodából. Én nem mertem szólni, elvégre mindenki tudja, hogy három nővel van, kivéve azt a három nőt. Ugyanis nem tudnak egymásról, de az egész FBI tud róla, mindenki erről beszél. Bár azt nem tudom Louis-hoz hogyan jutott el a hír.

Ismét a kocsim előtt találtuk magunkat, majd be is szálltunk. Louis még mindig vigyorgott, mint mondta szeret az emberek érzelmeivel játszadozni. Kíváncsi vagyok azt , hogy tűri, ha az ő érzelmeivel játszadoznak. Vagy fel sem veszi, és nem érdekli,

- Végre haza viszel és jó keményen megdugsz – sóhajtott fel – Remélem a farkad is van olyan nagy, mint az egód

- Csitt, vagy nem lesz szex – szóltam rá, majd ismét beindítottam a motort. Louis morogva helyezkedett el ismét, majd csodák csodájára csöndben maradt. Már vártam mit hoz ki ebből a ,,Dugj ájulásig” dologból, kíváncsivá tett, hogy komolyan gondolta-e, vagy csak beszélt a levegőbe és valójában nem akar szexet, mindössze játszadozik velem. Bár kemény férfiassága nem erről tanúskodik, ugyanis már most kiszúrja a szememet az a hatalmas dudor, ami miatt az én nadrágomban is mozgolódni kezdett valami.

Alig vártam, hogy hazaérjek és leparkolhassak. Kiszálltam az autóból, rá pár pillanatra Louis is, de nagyon lassan, direkt persze, hogy idegesítsen. Megnézte a házam, jól alaposan, a kerítésem, az udvart, ahogy követett engem befele akkor is minden kis tárgyat, kerti törpét, virágot megnézett.

- Szép házad van – mondta már a nyitott ajtóban, de ideje sem volt mást kinyögni, mert ajkaira tapadtam, ő pedig mosolyogva fogadta. Hagyta, hogy a falnak préseljem, és becsukjam az ajtót, közben pedig hozzádörgöljem merevedésem. Felsóhajtott, ennek következtében kinyitotta száját, én pedig ezt kihasználva dugtam át nyelvem és hívtam táncba övét. A felkérést elfogadta, rögtön vad táncba kezdett, és hagyta, hogy szája minden kis négyzet centis részét megízleljem, közben pedig érzékien mozgassam ajkaim. Körkörös mozdulatokkal dörgöltem ágyékának egyre jobban keményedő férfiasságom, míg ő felvezette kezeit nyakamra, nyakamról pedig hajamba, hogy érzékien szántson végig göndör fürtjeimet, amik ujjaira tekeredtek. Erőszakosan ragadtam meg csípőjét, majd kezdtem el húzni a lépcső felé. – Harry, elesünk – morogta számba. Elváltam tőle, majd lerántottam róla pólóját és ölembe kaptam, hogy gyorsan felvihessem szobámba.

Végigrohantam a folyosón, mígnem a szobámhoz nem érkeztünk, aminek berúgtam ajtaját, majd szinte az ágyra dobtam Louis-t, aki nagyot nyögve kezdte el nadrágját csatolni, míg én lekaptam magamról pólómat, és kiléptem cipőmből. Louis is lerúgta cipőjét, majd elkezdte lefele tolni nadrágját, de amilyen szerencsétlen persze, hogy nem ment, így én akasztottam ujjaim alsójába, és melegítőjébe, majd húztam le róla, hogy aztán én is letolhassam sajátom.

Mikor meglátta meztelen testem felnyögött, majd felkönyökölt, hogy jobban megnézhesse álló farkamat, ami már szinte hasamra hajolt, és könyörgött a kényeztetésért.

- Hatalmas vagy! – sóhajtotta megnyalva száját – Magamban akarom érezni! – mondta megfordulva az ágyon. Bepucsított nekem, törzse szinte az ágyon feküdt, míg feneke tökéletes pozícióban volt. Felmásztam az ágyra, szorosan mögé, majd puszit nyomtam derekára, megremegett alattam, közben hatalmasat nyögött. – Kérlek! – nyüszített fel, majd még jobban kinyomta fenekét, így álló farkamnak tudta dörzsölni. Felnyögtem. Ahogy ő ki van éhezve egy kiadós szexre, úgy én is, nem is kicsit. Hiányoznak az egyéjszakás kalandok, a játékok, a huncutkodás.

Elkezdtem puszikkal behinteni derekát, majd egyre lejjebb haladtam, amit sóhajokkal fogadott, na meg persze nyöszörgéssel. Mikor járatához értem kidugtam nyelvem, majd két kezemet fenekére vezettem.

- Uramisten! Ahh! Harry! – nyögött fel hangosan, mikor elkezdtem nyalni. – Istenem! A farkad kell, most! – ordított fel. Mosolyogva húztam el fejemet, járatától, majd elhelyezkedtem felette. Bal kezemmel megtámasztottam magam feje mellett, jobbal büszkeségemet igazítottam fenekéhez, majd egy hirtelen mozdulattal belényomultam. Míg én az élvezettől, a szétáradó hőtől nyögtem, ő a hirtelen fájdalomtól. Isteni érzés volt szűk kis járatában lenni, bár még mozogni nem mertem, élveztem, hogy szűk kis feneke körülöleli hatalmas mértemet.

Letettem jobb kezemet is feje mellé, mire ő felemelte, és nyakamnak feszítette.

- Mehet? – kérdeztem megharapva fülcimpáját, nyelt egy nagyot, majd ismét leengedte fejét.

- Mehet – sóhajtott fel, én pedig szépen lassan kezdtem el benne mozogni. Minden löketre egy fájdalmas nyögéssel jutalmazott, ami engem izgatott, és minden nyögéstől egy lépéssel közelebb kerültem orgazmusomhoz.

Folyamatosan mozogtam ki-be benne, minden lökésnél felnyögtünk, vagy sóhajtottunk. – Harry? – sóhajtott fel Louis.

- Igen?

- Érints meg – nyögte maga elé. Eleget tettem a kérésnek, jobb kezemmel rámarkoltam farkára, majd ütemesen húzogattam rajta kezemet. Ugyanolyan ütemben, mint ahogy én mozogtam benne. Hatalmas nyögések szöktek ki torkából, szinte hörgött az élvezettől. – Már nem kell sok… Gyorsíts! – sóhajtott ismét, én pedig ismét eleget tettem a kérésnek. Gyorsabban mozogtam benne és gyorsabban mozgattam kezemet is. Kirázott a hideg, megremegtem, én is egyre közelebb voltam ahhoz a bizonyos kapuhoz. – Gyerünk!

- Mindjárt… - nyögtem hangosan. Löktem még párat, majd egy hangos nyögés kíséretében robbantam egyenesen Louis-ba. Nem kellett őt sem sokáig kényeztetni, hamarosan ő is kezembe élvezett egy hatalmas nyögés kíséretében.

Kihúzódtam belőle, ő pedig abban a pillanatban omlott az ágyra. Elnyúltam az éjjeli szekrényig, majd megtöröltem kezem egy papír zsebkendővel, amit használat után csak az ágy mellé dobtam. – Remélem élvezted – szólaltam meg nagyot sóhajtva, majd lemásztam az ágyról.

- Szétmegy a seggem – dünnyögött a takaróba. Mosolyogva sétáltam el szekrényemig, majd kivettem két alsót és két pólót. Az egyik alsóba és pólóba belebújtam, a másik alsót és pólót Louis-ra dobtam, mire felsóhajtott, majd felkelt az ágyról és felvette magára Mindkét darab lógott rajta, de legalább tökéletes látszott benne szép, kerek feneke.

- Merre van a mosdó? – kérdezte kicsit nyekeregve.

- Balra, második ajtó – mosolyogtam rá, majd nekikezdtem a lepedőcserének. Nem tart sokáig kicserélni, szóval nem nagy munka, így nem is mérgelődtem miatta. Elég régen volt már ilyen, hogy magam után takarítsak ezt az egy alkalmat kibírom.

Alig tíz perc alatt végeztem, Louis pedig túl sokáig volt távol, bár a házból nem hiszem, hogy kiment, sokáig van. Persze, lehet nem pisilni ment, de akkor is. Kisétáltam a folyosóra, így megláttam, hogy lányom szobájának ajtaja tárva nyitva van. Morogva néztem be a szobába, Louis a szoba közepén állt. Minden ugyanolyan volt, mint ahogy két éve Rachel itt hagyta. Még a szennyesei is a kosárban voltak, mintha lenne aki hazajönne és kimosná. Az ágyához sem nyúltam, a szekrényéhez, az íróasztalához. Ugyanolyan rendetlenség volt, mint akkor este. Louis pedig ebben a rendetlenségben állt és nézett szét.

Mikor észrevette,  hogy nincs egyedül megfordult, így szembetalálkozott ideges arcommal, rögtön mentegetőzésbe kezdett.

- Ne haragudj! Nem bírtam ki, muszáj volt megnézni – húzta félmosolyra a száját – De nagyon szép szoba. Tetszik ez a rózsaszín – sóhajtott fel, majd kifele lépdelt a szobából. – Ígérem többet nem jövök be – mosolygott rám.

- Ajánlom is – néztem le rá perzselő tekintettel. Felsóhajtott.

- Tudod, titkon én is mindig egy kislányról álmodoztam, Darcy névvel. Kis göndör, szőke, kék szemű angyalról. De…nekem sosem lehet, Harry. Nem tudom melyikünknek fáj jobban. De…ha ez kicsit megnyugtat, az édesanyám a kezemben vérzett el, és ő is hiányzik – veregette meg mellkasomat, majd szépen, kecsesen elsétált mellettem, már amennyire bírt menni.