The Last | Első rész - Annyi év után...

Sziasztok!

Meghoztam a folytatást, remélem tetszik majd. Kicsit fura lett, de hát na...szeretem a fura dolgokat :D Így egy kis sokk és dühroham is belefér. Kicsit utánanéztem, úgyhogy nagy hülyeséget nem írtam le, remélem élvezhető. Ennek még jelentősége lesz a történetben, ami amúgy nem lesz hosszú, 20 résznél biztosan nem lesz több, utána jön még egy, majd ha azzal végeztem még egy. Itt a horrorosabb, fantasy-sabb sztorik fognak életre kelni, míg a SS-on inkább az amit ti kértek, vagy ami valósághű, például a Scam, az ezeknél lightosabb azért. Na mindegy.

Köszönöm a komikat, a tetszikeket és üdvözlöm az új feliratkozó(ka)t! :3 Alig él a blog, de már van 9 feliratkozóm! Köszönöm, hogy olvastok és velem vagytok, már lassan két éve!

Ui: Nos, nem tudom ki tagja a csoportomnak, de...tervezek egy kis játékot a blogokkal kapcsolatosan, több nyeremény közül lehet választani, pl OS, rövid történet, teljes design, vagy amit szeretnétek + egy oklevél + blogreklám by me. Ha van blogod, ha érdekel csatlakozz! ;)

Kellemes olvasást!

Lepjetek meg most is pár komival és tetszikkel! :*

Lau

Louis és Eric már a kocsiban ültek, este volt már, késő este.  A lámpák mindenütt égtek, egy lelket sem lehetett látni már az utcákon, mindössze bogarak csapódtak néha-néha neki a szélvédőnek. Az eső még mindig esett, már-már szakadt. Néha megjelent egy-két fénycsóva a sötét égbolton, azzal fenyegetvén az utazókat, hogy hamarosan vihar lesz.

Louis nagyokat sóhajtva és laposakat pislogva vezetett, míg Eric hátul aludt. Egésznap Louis irodájában ült, néha kérdezgetett, megnézett pár hullát is, mikor bácsikáját éppen boncolni hívták, és nagy meglepettségére a fiúcska nem lett rosszul. Csillogó szemekkel kérdezgette a segédeket mi micsoda, milyen szerv mire jó, mit mire kell használni, míg Louis csak boncolt és vizsgált. Ritkán kell besegítenie a boncolásnál, tekintve, hogy ritka az olyan halott, akit boncolni kéne, de most pont olyan hetük van. Louis-nak bővel jut a munkából. Matthew is szívesen nézte mikor a bátyja boncol, sosem lett rosszul, bár ő nyomozó szeretett volna lenni, a vértől nem félt, a hullaszagtól nem volt rosszul. Eric olyan, mint az apja, olyan kis nyugodt, aranyos, csöndes, félős és anyás. Nos, Matt-nek bár nem volt anyja, bátyja viszont igen, így hát mindig Lou-n lógott, aki nem tudta magáról levakarni kisöccsét. Már bánja minden rossz szavát, amit Matty-nek intézett, minden pofont, ami csattant az arcán, minden pici irigységet, ami a gyermekáldással kapcsolatos volt, minden kis rosszindulatot, rossz döntést, amit Matty miatt hozott. Mindent bán, ha kéne világgá kürtölné milyen rossz testvér volt és mennyit bántotta a kistestvérét, ha ez visszahozná őt, de nem fogja. Matthew-t semmi sem hozzá már vissza, hiába szeretné, hiába tenne meg érte bármit.

Louis egy pillanatra elmosolyodott, ahogy bevillant Matt fiatal énje, vagy éppen gyerekes pofikája, amit imádtak az öregek csipkodni. Könnyek gyűltek szemében, mikor eszébe jutott az első alkalom, mikor meglátta a kis törpét a gyerekágyban, mikor először foghatta. De…alig telt el pár hét, az anyjuk elment, az apjuk nem akarta nevelni őket, így az utcán végezték. De…sosem bánta, hogy idegenekkel nőtt fel, bár ők sem szerették, de a testvérével lehetett, akit most mindennél jobban hiányol. Lehet ezért kapta Eric-et? Hogy jóvá tegye azt a sok rosszat, amit Matty-vel tett? Amiért megölette? Amiért kikészítette a kisöccsét, csupán csak irigységből?

- Istenem… - sóhajtott fel a férfi – Holnap vásárolni kell, egy rongyot sem hoztak a gyereknek – morgolódott tovább. – Szörnyű vagy Matt, szörnyű – rázta a fejét, majd bekanyarodott az utcájukba. Az öccsét hibáztatta, mert miért ne? Itt van a gyereke és nem bírta ki az a húsz évet, míg felnő? Feltétlen magához kellett rendelnie a feleségét? Muszáj volt maga mellé hívatni, mikor van egy hét éves kisfiuk, ami neki sosem lehet?

Lassan leparkolt a ház előtt, majd leállította a kocsit, és kulcsot kivéve szállt a kocsiból, majd sétált át a másik oldalra, hogy kivehesse a gyereket. Zsebre vágta a kulcsot, majd a gyerek alá nyúlt, hogy kivehesse. – Azt a mindenit! Neked aztán van súlyod! Bár én sem vagyok már húsz éves…közelebb vagyok az ötvenhez, mint a húszhoz… - nyögdécselt a férfi, közben felvitte a gyereket karjaiban a bejárati ajtóhoz, aminek lenyomta kilincsét, és nagy meglepettségére az nyitva volt. Szemet forgatva nyitotta ki, majd lépett be a fiúval. Két lány ült a TV előtt betakarózva, összebújva, úgy néztek egy filmet, aminek felismerte zenéjét. Titanic…. Mi más?

- Oh Louis! Már vártunk! – szólalt meg az egyik platina szőke csajszi, akinek szemei már pirosak voltak a sírástól. – Hát ez a kölyök?

- Majd mesélek, csak menjél és nyisd ki a szobám ajtaját. Siess, mert leszakad a derekam! – nyöszörgött a férfi, mire a lány felpattant és rohant fel az emeletre, Louis pedig követte. Nehézkesen fellépdelt  a lépcsőfokokon, majd bement a szobájába és óvatosan letette Eric-et az ágyára. Betakargatta, majd nyújtózkodva jött ki a szobából. Fájt a dereka, nem hiába, elmúlt negyven, ráadásul ez a munka is kikészíti terhesen, meg még gerincferdüléses is, tiszta élvezet az élete.

- Na, ki ez a gyerek? – kérdezte izgatottan a lány, aki az ajtó előtt állt. – Felcsináltál valakit?

- Nem lehet gyermekem, hülye gyerek – forgatott szemet az idősebb, majd szépen lassan becsukta az ajtót. – Matty fia

- Az öcsédé? Hát van fia? – kérdezte a lány meglepődve – És miért van itt?

- Emma meghalt, karambolozott

- Úristen Lou! Részvétem, tudom, hogy szeretted – ölelte meg egy pillanatra, majd már el is engedte a férfi derekát és lefele masírozott a lépcsőkön, Louis követte. Szerette Emma-t, mint sógornőjét, ő ott volt mellette mikor kiderült nem lehet gyereke se így, se úgy. Akármit szedhet már késő, gyereke sosem lesz. Ő vigasztalta, azt mondta Eric-et kedvére babusgathatja, de nem neki. Rühellte, taszította, lehet a tudat miatt, hogy az öccsének lehet, neki pedig nem.

- Amúgy nem úgy, volt, hogy holnap jöttök? – kérdezte mikor leért a lépcső aljába.

- De úgy volt, de anyának előbb kellett mennie, így hát előbb is hozott

- Értem. Lara, Lora, ettetek már? – kérdezte a lányokat. A lányok ikrek, Lara és Lora Tomlinson, azaz az édesapja lányai. Tartotta vele a kapcsolatot, vagyis Matthew temetése után a börtönben felvették a kapcsolatot. Kiderült időközben leszokott az alkoholról, ismét nősült és lett két lánya, akik történetesen ikrek lettek, de így is különböznek. Míg Lora sokkal inkább vad és bulizós típus, addig Lara visszafogottabb mindenben, még a sminkben. Lora szereti festetni a haját – így lett platina szőke – míg Lara azt vallja a természetes hajszínnél nincs szebb. Így alakult Louis élete, huszonnégy évesen kapott kistesókat, akikról nem is tud, mindössze hat éve.

- Ahham – válaszolták egyszerre.

- Akkor oké… - sóhajtott fel – Holnap eljöttök velem vásárolni? – kérdezte a kanapé mögé sétálva, majd rákönyökölt a bőrből készült bútorra, pont a két lány feje közé.

- Mit kapunk? – kérdezte Lara.

- Ti semmit, Eric-nek kéne vásárolni, mert az a rohadt ribanc egy göncöt sem hozott neki

- Miss Davis?

- Az…  Deeee, kaphattok valamit, ha

- Ne is folytasd, a válaszunk nem – vágott szavába Lora, de húga csak szemet forgatott.

- Ha?

- Vigyáztok Eric-re, míg én dolgozom. Holnap korán végzek, csak a toxikológiai vizsgálat eredménye kell, és végeztem, holnap szabim lesz – mosolygott a két lányra, de azok egyszerre húzták egy szájukat.

- Azt ígérted beviszel minket egy boncolásra

- Holnap után, tekintve, hogy úgy volt holnap jöttök. Kérlek lányok, csak pár óra, utána shoppingolunk, még a manikűrbe is belemegyek, vagy egy fodrászba, csak vigyázzatok a kölyökre – könyörgött a férfi. Lara és Lora összenézett, majd vállat vontak. Elvégre pár órát kibírnak, Louis is jön hamar. Azt mondta csak a toxikológiai vizsgálat eredményeit várja meg és szabadnapja lesz. Mily nagyszerű, Emma meghal, a lányok jöttek Lou-hoz és még szabadnapja is lesz. Hát nem csodás? Egy kis családi összeröffenés.

- Jó, rendben. Egy-egy manikűr – felelte Lara.

- Felőlem – forgatott szemet Lou.

- Amúgy kié a gyerek? – kérdezte hirtelen Lara, a férfi felsóhajtott. Ebben viszont hasonlítanak, mindkettő annyit beszél, hogy a feje belesajdul. Vagy minden nő ilyen? Folyamatosan beszélnek és beszélnek és beszélnek? Állandóan jár a szájuk?

- Matty-é

- Hogy, hogy itt van?

- Emma meghalt, karambolban. Nekem ítélte a gyámügy, de van egy olyan érzésem, hogy akkor bukkannak fel ismét, mikor már nem kéne – morogta Louis az orra alatt, jól ismeri a két embert, sokszor intézte már ő a gyámüggyel kapcsolatos dolgokat, ha például valakinek megölték anyját/apját. Szeretik összezavarni az embert, most pár hónapig itt lesz Eric, utána felbukkannak és közlök, hogy hoppá van még egy rokon és az nem gyilkos, így nála helyezik el a gyereket.

- Szeretik keverni a szart, főleg az öreg tyúk

- Miss Davis

- Azaz – sóhajtott fel Lara – Titeket is ő juttatott árvaházba?

- Nem, minket apátok juttatott árvaházba, Miss Davis kezeskedett arról, hogy családot kapjunk, mert Matty még pici volt. Kellett mellé valaki

- De már ők is meghaltak? – kérdezte Lara. Szeret ilyenekről beszélgetni, szereti a bátyát faggatni, főleg a múltjáról, akármilyen ciki dolgot fel tud hozni.

- Meg, hál’ Isten. – morogta orra alatt. Utálta a nevelőszüleit, sosem szerették, hiába járatták őket a rendészetire, nem volt  más választásuk, csak arra jelentkezhettek, mert ez a két szülőnek jár, elvégre kék-zöldre verték őket minden kis csínyért, akkor meg főleg elpártoltak tőlük, mikor Louis-t lecsukták. Pár éve haltak meg, még Louis börtönben volt. A vérszerinti szülei…nos…az apja már jó ideje meghalt, agyvérzés miatt, az anyja nevet változtatott és eltűnt, elméletileg még él, de nem szánna ilyen anyát Eric mellé. Rosszat azért nem szeretne a fiúnak, elvégre…Matthew-t tiszteli annyira, hogy megpróbálja felnevelni a fiát.

- Ez most csúnya volt… - nevetett fel Lara.

- Tudom, de így érzek

- Louis? – hallott meg egy ismerős vékony hangot a lépcső felől. Rögtön megperdült, így szembetalálta magát unokaöccsével. A kisfiú szemei vörösek voltak a sírástól, szája duzzadt volt a rágástól, öklével szemét dörzsölgette.

- Igen?

- Anyát akarom! Hol van anya? – sírta hangosan a kisgyerek.

- Nem tudja? – kérdezte suttogva Lara.

- Nem mertem elmondani – suttogta vissza a férfi.  Lara nagyot sóhajtva állt fel, majd odasietett a kisfiúhoz és letérdelt elé. Eric érdeklődve figyelte a mosolygós lányt, aki gyengédes megsimította piros arcocskáját.

- Semmi baj Eric, anya majd jönni fog, most itt leszünk Lou-val, oké? Jó móka lesz, holnap mi vigyázunk rád, míg  Louis dolgozik. De ne sírj kérlek, belázasodsz – mondta kedvesen a lány. A fiúcska szipogott egyet, majd nagy szemeit a lányra szegezte, aki még mindig nyugtatóan mosolygott rá. Olyan nyugtató volt, mintha az anyukáját látta volna.

- Te ki vagy? – kérdezte érdeklődve.

- Louis féltestvére, a másik lány a nővérem, ikrek vagyunk. Én Lara vagyok, ő Lora

- És hány évesek vagytok?

- Tizenhat. Te?

- Hét – felelte szipogva.

- Oh, kész kis legény vagy. Jársz már suliba?

- Nem, év vesztes - vágott közbe Louis. – Júniusi, ott voltam, mikor születtél – folytatta halkan, ugyanis a kisfiú nagy szemeit rávezette. Furcsán érezte magát ettől a nézéstől, feszengett. Sosem néztek rá így. Hibásnak, hunyónak érezte magát, amiért nem mondta el, hogy az édesanyja meghalt és csak hitegeti szegény srácot. De nincs szíve összetörni, Matty-t is annyira megviselte, mikor elmondta, hogy az igazi anyjuk elhagyta őket…

- Tényleg? – kérdezte nagy szemekkel.

- Ahha, éppen nálatok ebédeltem, mikor anyukádnak beindult a szülése. Én vezettem, mert apád teljesen beparázott, vezetni sem tudott – nevetett fel halkan. – Olyan vagy, mint apád. Mondták már?

- Nekem anya azt mondta, olyan vagyok a bácsikám…vagyis, mint te – sóhajtott fel a kisfiú.

- Az lehet, elvégre apáddal testvérek voltunk – mosolygott rá a srácra. Ekkor hirtelen dörgött egy hatalmasat, majd villámlott. A fénycsóva olyan fényt adott arra a pár pillanatra, hogy bevilágította az egész házat és ezalatt a pár pillanat alatt az áram is elment. A TV hirtelen kikapcsolt, a villanyok elaludtak , kint az utca sötétbe burkolózott.  Eric felsikított, majd gyorsan átölelte a közelében lévő első ember nyakát, azaz Lara-ét. Louis morogva vette ki zsebéből telefonját, majd megvilágította az egész nappalit.

- Ne már! Most fog megfagyni Leonardo DiCaprio! Ezt nem lehet elégszer megnézni! – morgolódott a TV előtt hangosan Lora. A Titanic volt az egyik kedvenc filmje, mikor éppen nagylány rengeteget sír rajta és Leonardo az egyik kedvenc színésze.

- Louis, félek! – sírt fel Eric, Lou rávilágított, így látta könnyes szemeit. Matty is félt a vihartól…

- Semmi baj kölyök, hamarosan visszajön az áram – sóhajtott fel a férfi – Vagy nem

- Néha igazán bíztató tudsz lenni – forgatott szemet Lara, bár ezt Lou nem látta a sötétben. Vállat vont, mit viszont Lara nem látott.

Lassacskán visszajött az áram, odakint a lámpák villogni kezdtek, majd a házban is felkapcsolódtak szépen sorjában a lámpák, így Louis zsebre vághatta telefonját. A kisfiú megnyugodva engedte el Lara nyakát, majd a lány felállt, és Louis-hoz sétált. – Ugye megtudod fürdetni?

- Miért, nem tudsz egyedül? – nézett a fiúcskára, aki csak fejet rázott. Mindig az édesanyjával fürdött, szerette, ha az anyukája törölgeti meg, szeretett hozzábújni. – Jó, akkor megfürdetlek

- De meg ne főzd! – emelte fel mutatóujját a lány – Megfürdessem én?

- Figyelj Lara, tudom, nem vagyok apának való, nem is éltem bele magam sosem, hogy én valaha is apa lehessek. De ugyanolyan szerveink vannak, ráadásul boncmester vagyok, csak megtudok fürdetni egy kisfiút. Ha nem max kislány lesz

- Nagyon vicces vagy – grimaszolt a lány – És miben alszik?

- Ráadom az egyik pólóm, úgyis velem alszik, meg ha akarja rajta maradhat a mai alsója. Holnap úgyis veszünk – vont vállat a férfi, majd tekintete a kisfiúra terelődött, aki csak megszeppenve nézte illetve hallgatta bácsikáját. – Gyere Matt – intett a gyereknek.

- Eric vagyok

- Akkor Eric – sóhajtott fel a férfi, majd kezét nyújtotta a kisfiúnak, aki kicsit félve fogta meg a férfi nagyobb tenyerét. Azt hitte egy boncmesternek érdes és száraz a keze, de neki olyan puha volt…olyan meleg. Olyan jó volt fogni. Eric kicsit hozzábújt a férfihoz, akinek egy pillanatra átsuhant egy mosolyféleség arcán. Szeretett volna gyereket, de sosem lehet neki, örökbe fogadni pedig senkivel sem tudott volna, így megöregedett a tudattal, hogy sosem lehet apa.

Felvezette a kisfiút a lépcsőn, majd bevitte a fürdőszobába és felkapcsolta a villanyt. Becsukta maga mögött az ajtót, majd leültette a gyereket a WC tetejére. A kisfiú kicsit szorongva nézett az előtte guggoló férfire, aki csak nagyot nyögve tudott leguggolni elé. – Jól van kölyök, tudom, nem én vagyok a világ legjobb nagybácsija, a világ legjobb apja meg pláne. Azt is tudom, hogy nem bízol meg bennem és félsz tőlem, ez természetes elvégre most látsz először, legalábbis amire emlékszel. De…meg foglak fürdetni, de ha neked az nyugtatóbb velem is fürödhetsz a kádban. – mosolygott rá a gyerekre.

- Nem akarok fürdeni – nyöszörögte Eric. Louis felsóhajtott.

- Nem eszlek meg, amúgy meg már láttalak meztelen, ne szégyelld magad

- De én nem akarlak látni meztelen – könnyesedtek be a fiúcska szemei, bácsikája felnevetett. Szóval azt hitte muszáj együtt fürdeniük és majd meztelenül lejt neki rúdtáncot?

- Ki mondta, hogy kell? Nem kell velem fürödni, csak felajánlottam. Pancsolhatsz egyedül is. A kádban szeretnél, jól sejtem?

- Igen…

- Akkor engedek vizet. Játékom az nincs, szóvaaaal, nem igazán tudsz játszani – állt fel nyökögve a férfi, majd a kádhoz sétált és megengedte a vizet. Kezével ellenőrizte a hőmérsékletet, majd hagyta hadd folyjon, a kisgyerekek sok vízben szeretnek fürdeni, szóval folyhat nyugodtan. – Vetkőzz

- Nem – nyöszörgött ismét a kisgyerek.

- Eric, velem fogsz élni, szokj hozzá, hogy látni foglak meztelen. Engem is láttak már páran, mégsem nyekeregtem. Szóval légy szíves vedd le a ruháid, vagy ruhástul doblak a vízbe – mondta kicsit erélyesebben mire a gyerek megugrott a WC tetején, és megszeppenve kezdte el levenni a pólóját, de nem bírta lehúzni a fejéről, így bácsikája lépett oda hozzá, de elhúzta kezét.

- Ne érj hozzám! – sírt fel hangosan a gyerek, majd elengedte a pólóját így az visszaesett mellkasára. – Hol van anyu? Mit csináltál vele? Anyát akarom! – a férfi megszeppent az ordibálástól, csak nagy szemekkel nézett a gyerekre. Szóval azt hiszi őt tüntette el az anyját? Mi okból tenné?

- Eric…én szeretem anyádat, nem csináltam vele semmit – rázta a fejét.

- A-akkor most te vagy az apám?

- Nem, te butus. Az én öcsém a te apád, én a sógora vagyok anyádnak, úgy szerettük egymást, mint két testvér. Olyan, mintha a húgom volna – hol jelen időben, hol múlt időben beszélt, nem tudta hogyan mondja el, egyáltalán elmondja-e. Mi lesz, ha elmondja? Megharagszik, elkeseredik, meglepődik? Mit tegyen?

- Ja… Bocsi – szipogott egyet Eric, Louis felsóhajtott.

- Semmi baj, megértelek. Nem tudod mi folyik körülötted, hála Isten. Jobb, ha nem is tudod

- Akkor most anya tényleg meghalt? – kérdezte hirtelen a kisfiú. Louis-ban megakadt a levegő, fuldoklott. Egy pillanatra meg is szédült. Honnan tudja?

- Ezt honnan veszed?

- Hallottam, hogy a néni Amanda-val beszélget, aki sírva ült le mellém és ölelt át… Anyáról beszéltek? Anya tényleg meghalt? – a férfi csodálkozva nézte a kisfiút. Nem tudja mit jelent… Nincs vele tisztában… Édes jó Istenem, hogy mondja el?

- Igen – sóhajtott fel Louis.

- És az mit jelent?

- Tudod mi történt apáddal? – guggolt le elé a férfi, ismét csak nyöszörögve. Muszáj elmondania, különben sosem tudja meg, mit jelent. Már Augusztus van, az iskolában már mindenki tudná.

- Ő is meghalt…

- És ez mivel járt?

- Hát…n-nem jött vissza – mondta könnyeivel küszködve a kisfiú – Anyu sem fog?

- Nem – rázta fejét Louis – Nem fog, de…itt leszek én. Jó? Bepótoljuk az éveket, rendben?

- Anya… - sírt fel a gyerek, majd folyamatosan ezt hajtotta ,,Anya, anya”, Louis a mellkasához szorította a gyereket, most tudja mi jön. Egy sokk, lehet egy pánikroham, majd az üveges tekintet és teljes idegállapot. Sokkot fog kapni. Nem először szorít valakit a mellkasához. – Anya! ANYA! – ordítozott folyamatosan Eric, közben bácsikája mellkasát verte, harapta, karmolta, rúgta ahol érte. De Louis tűrt…tűrnie kellett.

- Ssssh! Eric, semmi baj, itt vagyok. Nyugodj meg! – szorította erősen mellkasához a toporzékoló fiút, közben próbálta simogatni hátát, hátha megnyugszik, de egyre erősebben rugdosott és egyre hangosabban sikítozott. – Eric, nyugodj meg! Kórházban kötsz ki!

- Anya! – sírt tovább a fiú. Ekkor a két lány rontott be a fürdőbe, már mindkettőn pizsama volt. Meglepődve nézték bátyjukat és a kisfiút, aki teljes erejéből verte a férfit, közben ordítozott.

- Úristen! Lora, hívj mentőt!

- Ne, mentőt ne! Valakit…valakit a mobilomból! Vedd ki Lara! – szólt Louis a két lánynak. Jól tudta, ha mentőt hív nagyobb bajba kerül, mintha bevinné. Ismét csak a gyámüggyel akadna össze a bajsza, ők minden kis hibát néznek.

A lány odarohant hozzá, majd farzsebéből kikapta a telefont és találomra kiválasztott egy nevet, majd tárcsázta.

- Halo? – szólt bele egy kicsit morcos, fáradt hang. Louis felismerte… Még él a száma? Ez egy nagyon régi szám, hogy lehet ez? Lara kihangosítva hagyta a telefont, majd Louis mellé térdelt. – Úristen! Mi az ordibálás? Ki vagy?

- Harry, Louis vagyok! Gyere értem, kérlek! Eric rosszul van! – kiáltott a telefonba, közben próbálta nyugtatgatni a fiút, aki még mindig hangosan sírt. Nem neki kellett volna elmondania, hanem egy orvosnak. Ezt nagyon elcseszte. Miatta kap sokkot egy kisgyerek.

- Azonnal! Öltöztesd fel, szakad az eső! – majd már ki is nyomta a telefont.

- Eric, Eric, hey, nyugodj meg! Semmi baj, itt vagyok. Mindjárt jön Harry elviszünk egy orvoshoz és jobb lesz – nyugtatgatta a remegő kisgyereket, aki már nem rugdosott és nem is ordibált. Hamarosan jön az üveges tekintet, a se nem hall, se nem lát állapot. Szörnyű látni, hogy valaki sokkot kap.

- Te is orvos vagy, miért nem adsz neki valamit? – kérdezte bepánikolva Lora, szinte sikítozott.

- Mit csináljak, boncoljam fel? Boncmester vagyok, nem pszichológus! Nincs itthon nyugtatóm sem – szólt vissza rögtön – Menj ki az ajtóhoz, Harry bármikor jöhet. Te Lara hozz egy plédet a szobámból – utasítgatta a lányokat. A kisfiú remegve ölelte át a férfi nyakát, aki óvatosan felállt, majd ölébe vette. Ekkor rohant vissza egy pléddel Lara is, majd óvatosan a fiú köré tekerte, aki úgy szorította bácsikáját, hogy félő volt megfojtja. Lassan elindult a gyerekkel, ki a fürdőből, majd le a lépcsőn. Lara gondoskodott róla, hogy minden villany le legyen kapcsolva és minden ajtó be legyen zárva. Egészen a bejárati ajtóig ment a fiúval, ahol Lora toporgott idegesen.

- Jézusom, de remeg – suttogta Louis háta mögött Lara.

- Ha nem jutunk be hamarosan leesik a vérnyomása, ennél is jobban

- Itt van már – sóhajtott fel Lora, mikor egy hatalmas fekete kocsi parkolt le a ház előtt. Louis Eric fejére húzta a plédet, majd kirohant a kocsihoz, amiből már akkor kiszállt a sofőr és az ajtót nyitotta. A férfi bepattant a hátsó ülésre, kezében a gyerekkel, nem sokára a két lány is követte. Az egyik hátra szállt be, a másik  Louis mellé. Behuppant a sofőr is, majd hátrafordult.

- Miért engem hívtál? – kérdezte hatalmas zöld szemeit Lou-ra vezetve.

- Nem lehetne később? Eric sokkot kapott

- Mit csináltál? – kérdezte gúnyosan Harry, majd előre fordult és beindította a kocsit, hogy kikanyarodhasson a ház elől.

Louis morgott egyet. Miért kell mindent ráfogni? Mikor együtt voltak akkor is ő volt mindené a hibás. Minden kicsike dologért. Lehet ezért nem is működött a kapcsolatuk.

- Kérdezte az anyját én pedig elmondtam. De ő hozta fel. Amúgy mindegy, nem kellett volna elmondanom, én vagyok a hibás ezért. – próbálta nyugodtan és érthetően mondani, de egyre jobban félt mi lesz szegény gyerekkel. Még csak hét éves, kit tudja meddig tartják bent, milyen gyógyszereket kap, milyen következményekkel jár ez? Mi lesz, ha az orvos jelzi a gyámügynél, hogy Louis miatt lett rosszul? Nem is mert tovább gondolkodni ezen, csak szorosan ölelte az ölében remegő gyereket, aki még mindig úgy szorította nyakát, mint a világ legértékesebb kincsét.

A lányok is idegesen ültek a kocsiban, Harry pedig a száját rágta. Nem értette miért pont őt hívta? Honnan tudta a számát? Megvan a régi telefonszáma? De félt is, nem csak meglepődött. Eric kisgyerek még, nem így kellett volna reagálnia, valami van a háttérben, amit Louis biztosan sejt, elvégre mégis csak orvos, vagyis boncmester. Sajnos – vagy nem sajnos – az ilyen rohamokkal ő is tisztában van, ahogy Harry is. Furcsállta, hogy egy hét éves kisfiú sokkot kapott, ráadásul dührohama volt, vagy ahhoz hasonló, elvégre hangosan ordítozott.

- Lara, ugye elzártad a csapot? – kérdezte hirtelen Louis. Ő nem zárta el, így ha Lara nem zárta el, akkor a kádban már áll a víz, de lehet az egész fürdőben.

- El, bezártam az ajtót is – sóhajtott fel a lány. Ő is félt, nem nézte volna ezt ki a fiúból, olyan kis aranyos, szerény, félénk…nem gondolta volna, hogy így reagál majd, de minden ember más. Még egy felnőttnél sem lehet tudni, hogyan reagál. Louis is hasonlóan reagált, mikor bilincsbe verték, és közölték gyilkosság vádjával viszik be, mert megölte az öccsét.

A kórház szerencsére nem volt messze, így hamar letudott parkolni Harry, Louis pedig már pattant is ki a hátsó ülésről, Lara-val együtt, aki sietett a férfi után fel a lépcsőn. Harry és Lora csak később mentek. Louis gyorsan a pulthoz rohant, ahogy két nő üldögélt. Mikor az egyik felemelte a fejét szája tátva maradt, ijedten kelt fel, majd hajolt közelebb a férfihoz.

- Dr. Olivert, kérem! Sokkot kapott – mondta elhaló hangon a férfi.

- Azonnal! – rebegte a nő ijedten, majd már tárcsázta is a fiatal orvost, aki csak pár évvel fiatalabb Louis-nál, és pszichológus. Jól ismerik egymást, sokszor jön az FBI-hoz, mint pszichológus, ha valakinek ilyen rohama van ő kezeli.

Alig pár pillanat múlva egy szőke hajú, kék szemű férfi rohant, fehér orvosi ruhája úgy lobogott, mint valami palást. Ijedtnek tűnt, sőt az is volt. Ijedten rohant oda Louis-hoz és Lara-hoz, akik szájukat rágták az idegben.

- Louis, mit csináltál? – kezdte rögtön a férfi. Jól tudja, hogy nem ért a gyerekekhez, rengeteget beszélgettek már erről, bár tudja – vagy inkább reméli – ezt nem direkt csinálta.

- Én…én….én csak…kérdezett az anyjáról, én pedig elmondtam. Így reagált! Csinálj vele valamit Tom! Esik a vérnyomása, a kezemben fog meghalni! – mondta bepánikolva Lou, a férfi felsóhajtott, majd megfogta a férfi vállát és arrébb vezette.

- Kövess! – szólt erélyesen Tom, Louis pedig tette amit kért, egészen a folyosó végéig követte egy szobáig, amibe be is vezette őt az orvos. – Tedd le az ágyra, hívom a nővéreket! – utasította, majd már ki is viharzott a szobából. Louis óvatosan fektette le a fiút a kórházi ágyra, de az nem akarta elengedni nyakát, hiába húzta kezeit.

- Eric…Eric….picur engedd el a nyakam, hadd segítsünk – suttogta a remegő fiú  fülébe. Eric lassan lefejtette ujjait a férfi nyakáról és karjaival is elengedte, majd megmarkolta bácsikája csuklóját. – Ragaszkodó kis lény vagy, nem mondom – rázta fejét Lou. Ekkor belépett az orvos is, három nővérrel. – Picur, engedd el a kezem. Ki kell mennem, de majd jövök, oké? – mondta mosolyogva unokaöccsének, hátha ezzel megnyugtatja a fiút. Elengedte csuklóját is, így Louis szépen lassan kisurranhatott a kórteremből. Becsukta az ajtót, akkor már a két lány és Harry a szobával szemben lévő székeken ültek, persze idegesen. Lábukkal dobogtak, összekulcsolt kezeiket szorongatták és szájukat rágták.

- Most mi lesz vele? – kérdezte könnyeivel küszködve Lora.

- Kap egy kis nyugtatót, amitől elalszik. Vesznek tőle vért, megnézik a vérnyomását, vércukrát. Ma este biztosan bent is marad, nehogy ismét rohama legyen – sóhajtott fel. Rájött bizony…

- Rohama? Azt mondtad sokkot kapott! -  pattant fel a székből Harry, majd a férfi fölé tornyosult, ugyanis jóval magasabb volt nála. Louis felnézett rá, fejet rázott.

- Harry, ez dühroham volt, ami átment sokkba. Ez nem egy sima sokk, Eric pici kora óta pszichésen beteg

- És ezt ideáig nem tudtad?

- Nem

- Miért engem hívtál? – kérdezte Harry nagyot sóhajtva, majd visszahuppant a két lány mellé.

- Lara hívott, mondtam, hogy hívjon valakit a mobilomból. Téged talált meg

- És a régi számom volt meg, gondolom… - sóhajtott fel ismét. – Hazavigyem a lányokat?

- Nem megyünk! – szólalt meg Lora – Itt maradunk

- Majd holnap jöttök rá vigyázni, muszáj bemennem reggel. Majd Harry behoz. Amúgy köszönöm – mosolygott rá a göndörre – Annyi év után is képes vagy ugrani

- Én nem haraggal váltam el, Lou – szólalt meg Harry, majd felállt, hogy ismét a férfi szemeibe nézhessen. – Csak apám féltett

- Miért, te nem féltél? Rettegtél tőlem – suttogta egyenesen szemébe nézve. Harry feladta, ellépett a férfitól, majd intett a két lánynak. Igaza volt, rettegett. Elhitte, hogy gyilkolt, de ki ne ijedne meg? Főleg egy szülő… Féltették Harry-t, így a börtönbe sem engedték be, hogy meglátogassa akkor már exét. Szerette Lou-t, ahhoz kétség sem fér, de…megijedt. Félt tőle, a félelem nagyobb volt, mint a szerelem. Fiatal volt még és naiv. Túl naiv, ezért veszítette el a világ legértékesebb emberét….